Láng Zsolt
A Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor közreműködésével irányítja. Feladatait a Pest Megye és Budapest Főváros közigazgatási területét magában foglaló Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónára kiterjedően látja el. Figyelemmel kíséri a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő ágazati európai uniós és nemzeti forrásból megvalósuló fejlesztési koncepciók, tervek előkészítését és végrehajtását. Tájékozódik a gazdasági szereplők által megvalósítani tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről. Véleményezi a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő fejlesztési terveket – ideértve a turisztikai fejlesztési térség tervezésével és a tervezett turisztikai projektekkel kapcsolatos dokumentumokat is –, valamint a Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséhez kapcsolódó, európai uniós és központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések tervezeteit. A döntésre, illetve annak előkészítésére jogosultnak javaslatot tesz fejlesztések megvalósítására, részt vesz a feladataihoz kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken.
Fodor Gergely
A Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki. Tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely útján irányítja. A Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását. Részt vesz a beruházások szereplői által szervezett egyeztetéseken, a keletkezett iratokba, pénzügyi és műszaki dokumentációkba betekinthet, előkészíti a további megvalósításhoz szükséges döntéseket, stratégiai dokumentumokat, beruházási programokat, a beruházások időbeli ütemtervét és a szükséges kormány-előterjesztéseket, szervezi a kapcsolódó egyeztetéseket, javaslatot tesz az esetleges kapcsolódó jogalkotási feladatokra vonatkozóan. Együttműködik, egyeztet az érintett helyi önkormányzatokkal, biztosítja az e kormányhatározat szerinti kormányzati beruházások összhangját, kapcsolatot tart, egyeztet a feladatkörükben érintett intézmények képviselőivel.
Wáberer György
A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki. A kormánybiztos tevékenységét a területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor irányítja. Kidolgozza a Tokaj-Zemplén térség komplex fejlesztésére vonatkozó koncepciót, és közreműködik annak végrehajtásában, ennek keretében összehangolja a térséget érintő projektek előkészítését és végrehajtását, együttműködve a térséghez tartozó települések képviselőivel, a megyei önkormányzat képviselőivel, valamint a megyei kormányhivatal képviselőivel. Ellátja a térséghez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó fejlesztési források terhére támogatott projektek megvalósításával összefüggő koordinációs feladatokat. Közreműködik a térség fejlesztéséhez kapcsolódó központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések előkészítésében és végrehajtásában. Közreműködik a Tokaji Borvidéket érintő kormányzati döntések előkészítésében és végrehajtásában. A térséget érintően közreműködik a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség tervezési feladataiban, a tervezett turisztikai projektek előkészítésében. Közreműködik a térség munkahelyteremtő beruházások létesítésére irányuló terveinek kidolgozásában és végrehajtásában, és lefolytatja a térségben működő vállalatok működésével, fejlesztésével összefüggésben a szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket. Közreműködik a térség megtartóerejének növelését elősegítő közösségi, társadalmi környezet javítására irányuló döntések előkészítésében és végrehajtásában.
Ruszó Gyula
Az Indonéz Köztársaság közúthálózata útdíjfizetési rendszerének létrehozása és fejlesztése tekintetében Magyarország által biztosított szakmai támogatásokért felelős kormánybiztossá nevezték ki. Tevékenységét a miniszterelnök irányítja. Koordinálja az Indonéz Köztársaság állami szervei és a magyar hatóságok közötti szakmai tevékenységet. Ellátja az Indonéz Köztársaság közúthálózatának fejlesztésében, valamint a közúthálózatot érintő digitalizációban érintett magyar és indonéz hatóságok közötti kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében szükséges feladatokat. Javaslatot tesz a két ország érintett hatóságai, szervei közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének irányaira. Koordinálja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság és az Indonéz Köztársaság társszervei közötti szakmai tevékenységet. Elősegíti a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szakmai tapasztalatainak az indonéz társszervek általi megismerését és azok felhasználását.
Káel Csaba
A magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki. Tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, azaz Rogán Antal útján irányítja. Összehangolja a mozgóképszakma szervezeteinek a működését. Kidolgozza az állami tulajdonban lévő filmstúdiók és filmgyártási infrastruktúra hasznosításának koncepcióját, és felügyeli annak megvalósítását. Javaslatot tesz a hazai mozgóképszakma hosszú távú fejlődését biztosító képzési rendszer kialakítására, meghatározza a mozgóképszakmát érintő lehetséges vagyongazdálkodási feladatokat. Ellátja a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság elhelyezésével kapcsolatos beruházások kulturális szempontú, szakmai koordinációját. Ellátja a Művészetek Palotája épületegyüttesének új MICE center (eseményközpont) épülettel történő bővítéséhez kapcsolódó ingatlanfejlesztés üzemeltetési szempontú, szakmai koordinációját, az ingatlanfejlesztést követő működés előkészítését. Ellátja a Fertőd-Eszterháza Esterházy-kastély fejlesztésével és az Eszterháza Turisztikai Központtal összefüggő feladatok kulturális szempontú, szakmai koordinációját. Indokolt esetben javaslatot tesz a vonatkozó jogszabályi környezet módosítására.
Nyitókép: Földházi Árpád